Elkészültek az Egri elkerülő út tanulmánytervi átdolgozott nyomvonalváltozatai
A NIF Zrt. a tervezőkkel közösen november 18-án zártkörű tervismertető fórumon mutatta be a lakosság által kapott információk és az alapvető szakmai kritériumok alapján átdolgozott nyomvonalterveket.
A tervismertetőn jelen volt az Építési és Beruházási Minisztérium képviselője, Heves megye 1. számú választókerület országgyűlési képviselője, Eger Önkormányzat Polgármestere, Eger önkormányzati képviselői – Egri elkerülő út biztosai, a környező települések polgármesterei, és a leendő közútkezelő képviselője. A tervismertetőt követően a résztvevőknek 12 napon belül van lehetőségük eljuttatni észrevételeiket, véleményüket a NIF Zrt. felé.
A májusban bemutatott nyomvonalváltozatokkal kapcsolatosan a legtöbb visszajelzés a keleti elkerülő szakasz belső nyomvonalának vonalvezetésével kapcsolatosan érkezett. A ’finomhangolás’ során a tervezőknek a közösségi tervezés által bejövő információk mellett szigorú szakmai szempontokat is figyelembe kellett venniük. A műszaki megvalósíthatóságnak összhangban kell lennie a hatályos környezetvédelmi-, örökségvédelmi- és földtörvénnyel, továbbiakban tekintettel kell lennie az épített környezeti, településfejlesztési és mezőgazdasági szempontokra egyaránt.
Az átdolgozott nyomvonalváltozatok részletes bemutatása a Nyomvonalváltozatok menüpont alatt található.