Bemutatjuk Felnémet elkerülő nyomvonalváltozatait

A hatósági, kezelői, szolgáltatói egyeztetéseket követően a Tervezői konzorcium véglegesítette Felnémet elkerülő nyomvonalváltozatait. Mindkét nyomvonal keletről kerüli Felnémetet, a NATURA 2000 területet mérsékelten érinti, területen elhelyezkedő pincesort és a VIZMŰ belső védőövezetet is elkerüli.

Sárga nyomvonal (F10)

A sárga nyomvonal 4,89 km hosszú, amely a NATURA 2000 területen egy támfal létesítésével halad keresztül. A nyomvonal Tárkány patak mellett elhaladó szakasza miatt a Tárkány-patak és Berva-patak egy részét korrigálni kell, meglévő a pincesort azonban nem érinti.

Az Erdészek útja egy járműosztályozós csomópont kialakításával kap bekötést az útba, a nyomvonal elkerüli a VIZMŰ telepet és egy körforgalomú csomópontú csatlakozással keresztezi a Tárkányi utat. A nyomvonal a Tárkányi-patak keresztezését követően észak felé haladva éri el a Tárkányi utat, melyet követően a két változat közös nyomvonalon halad. A nyomvonal a Bervai út felé halad tovább, majd a vasúti iparvágányt szintbeni, a Bervai utat pedig egy osztályozós csomóponttal (olyan szintbeni csomópont, ahol a csomóponti mozgások megkönnyítése érdekében többlet forgalmi sáv létesül) keresztezve csatlakozik vissza a 25-ös útba.

Zöld nyomvonal (F20)

A zöld nyomvonal hossza 4,95 km hosszú, amely a keleti elkerülőhöz csatlakozó szakaszon közös nyomvonalon halad a sárga nyomvonallal. A NATURA 2000-es terület érintését követően egy műtárgy létesítésével keresztezi a Tárkány patakot és kerékpárutat. Ezt követően a vasút mellett elhelyezkedő bekötőút nyomvonalát használja fel és a Tulipán téren egy ötágú, a vasúti keresztezések miatt jelzőlámpával szabályozott körforgalom létesítésével halad tovább a Tárkányi úton. Ezen az úton tovább haladva egy körforgalom létesítésével válik ki az út és sárgával megegyező nyomvonalon csatlakozik vissza a 25-ös útba.